Gyerekkor

A leggondtalanabb időszak a gyermekkor. A szülők segítenek, szeretettel halmoznak el, megteszik ami tőlük telik, hogy boldog gyerekkorunk legyen. A legcsodálatosabb érzést nekik köszönhetjük, ami az otthon érzése. Gyökereket adnak, ami ad egy visszanyúlási lehetőséget, menedéket a világban. Leginkább ez az ami a család feladata. Most kezdem megérteni mennyire szerencsés is vagyok, hogy ennyire támogatnak, szeretnek, tanítanak a mai napig és ez nem fog halálukig elmúlni. Minden nap anya finom ebédjét ehetem, apa ölel át, amikor hazaérek és köszön el minden reggel amikor elindulok. Nem találtam még olyan embert a világon, aki jobban szeretne, mint ők, de olyat sem, akit jobban szeretnék, mint őket. Ekkor általában eszembe szokott jutni, hogy ennek így kellene lennie mindenhol. Sajnos nincs így. Számtalan ember úgy nő fel, hogy nem érzi az otthon melegét, az anyukája, apukája ölelését, azt a szeretetet, ami tényleg feltétlen. Sokan olyan családban élnek, ahol alkoholista valamelyik szülő vagy mind a kettő. Előfordul sajnos túl gyakran, hogy verik a gyerekeiket a szülők. Miért van ez? A gyerek egy ártatlan lény, aki tiszta lappal születik és megérdemli a boldogságot. Ha ez a szörnyű kör megszakadna boldog világban élhetnénk, de ez nem fog megszakadni és boldogtalanok maradunk. Miért bántják emberek a gyerekeiket? Miért kell azt a kis lényt bántani, aki tiszta szeretettel, ragyogó szemekkel tekint rájuk és számára a szülei a világ közepe. Legyen fekete, fehér, cigány, ázsiai stb... Mindentől független egy gyerek. Őt nem érdekli, hogy milyen a szülő gazdag, szegény, okos, buta, nem érdekli, ha melegek nevelik és mondjuk örökbefogadták. Őt csupán a szeretet élteti, a boldog ölelések, puszik, kedvesség és, hogy valaki/valakik vigyázzanak rá, mert ő senkinek sem lesz olyan fontos, mint a szüleinek kell, hogy legyen.