Üdvözlök mindenkit!
Gyakran elgondolkodok olyan dolgokon, amiken nem tudok változtatni. Ha valakinek mesélek róluk az a személy kijelenti, hogy ez felesleges időtöltés, inkább ne is gondoljak rájuk, fogadjam el azt, ami van. Én nem olyan vagyok, hogy elfogadjam azt, amiről tudom, hogy nem helyes és próbálok tenni ellene vagy elkerülni azt.
Hogy konkretizáljam mi is ez mutatok egy képet.
Vele szombat hajnalban találkoztam és elgondolkodtam, hogy milyen életet is élhet. Reggel elindul élelmet keresni, szabadon száll, fürkészi az alatta elterülő tájat. Nincs igazán félnivalója, természetes ellensége igazából nincs. Szabad életet élhet, nem szólnak bele a napjaiba. Más állatoknál is megfigyelhető ez, és a szememben irígylésre méltó az életük. Lehet mondani, hogy az életéért meg kell küzdenie, mivel vadásznia kell. Erre igazából azt válaszolnám, hogy nekünk embereknek időtlen idők óta meg kellett küzdenünk ugyan úgy az életünkért.
Manapság egymás ellen is küzdünk, ami rettenetesen elszomorít, mivel ez a küzdelem már nem természetes. Az, hogy a párkeresésben versengünk az természetes, a legapróbb élőlényektől a legnagyobbakig mindenki megküzd a párjáért, de az, hogy teljesen eltiporjuk a másikat az élet majdnem valamennyi területén az nem normális. A karriert annyira féltjük, hogy bárkin átgázolunk, bármit megteszünk gerinctelenül, hogy a miénk legyen az a munka, az az előléptetés, jutalom stb... Az üzletekben nekitámadunk egy idióta termékért másoknak, mivel az most nagyon jutányos áron lehet a miénk. Versenyeken képesek egyesek a legalattomos módon hátbaszúrni másokat, hogy övék legyen az az arany. Az autóutakon csak mert a hídon előrébb akarunk lenni egy-két autónyival veszélybesodrunk akár másokat is az előzés miatt (nem egyszer volt már ilyen rémes élményem, amikor a féket kellett nyomnom, hogy beférjen az előző és ne legyen balesetünk).
Sosem értettem miért kell bárkit bántani, miért kell kegyetlenkedni azzal, aki kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint mi. Reménykedek abban, hogy valamikor az emberek ráébrednek, hogy ez nincs rendjén. Naiv vagyok, de nem bánom, mivel van alapja a reménykedésemnek, hisz nem mindenki olyan rossz, mint azok, akik a fentiek alapját adják. Láttam már az emberi jóságot, azt a fajtát, amit mindenki akar. Nagy boldogság volt, hogy láttam a ki nem hunyó reményt.
