Folyamatosan figyelem a környezetemet. Szeretem figyelni az embereket, elgondolkodni milyenek is, miért olyanok amilyenek vagy milyenek lehetnek valójában ha épp nem szerepeket játszanak, hanem önmagukat adják. Ez egy érdekes dolog, hiszen az emberek ha beismerik ha nem érdeklődnek mások iránt. Ez rendjén is van, hiszen az ember társas lény, ez a kíváncsiság is az egyik megnyilvánulási formája ennek. Ha nem így lenne, akkor nem foglalkozna annyi újság a mindenféle celebek, hírességek és egyéb személyek életével.
Én sem vagyok különb. Érdeklődök, gondolkodok, próbálom kiismerti a másikat. Ez nehéz de nagyon. Titokzatosak tudunk lenni mi emberek. Féltjük magunkat többnyire azért, mert bántanak ha kitárjuk önmagunkat. Ezt tapasztalat alapján is mondom, ha olyan vagyok mások előtt, mint amilyen alapvetően vagyok általában jön az a nézés, amiből megtudom, hogy mit is gondol rólam az az illető. Erre mi a megoldás? Hát az, hogy nem foglalkoztat. Aki így néz az nem nézi meg magát sosem, hanem mindenkit, aki nem olyan, mint szerinte lennie kellene - talán nem mondok újat -, de hülyének, furának, bolondnak nézi. Ez nem érdekel egy ideje már. Mivel mindenki olyan amilyen én is olyan vagyok amilyen. Az ember lényét nincs jogunk bírálni. Ha nem tetszik csak kerüljük el. Persze nem az olyan dolgokra gondolok, hogy ha valaki neveletlen, akkor ne szóljunk diszkréten, hogy azért azt nem kellene, hanem az olyan dolgokra, amik a személyiségünk szerves részét képezik, mint a hobbi, természetes kinézet, vágyak, álmok, tanulmányok, érdeklődés, ezek a mi dolgaink és ha valaki a belső dolgairól beszél, megtisztel minket, hogy elmondja azt, amit lehet, hogy nehezen mond el, mert fél mit szólunk hozzá, ne bántsuk, ne nevessük ki, éreztessük vele, hogy nem bántjuk miatta, nem fura számunkra, mert az ember lelkébe csak egyszer lehet belegázolni igazán, utána mint a csiga bebújik a lelke egy házba, ahonnan atommal sem lehet kirobbantani.
Ezt többször is volt lehetőségem megtapasztalni. Volt hogy az én lelkembe gázoltak bele volt, hogy én voltam a szemétláda. Utólag tudtam meg, hogy mekkora hibát vétettem és remélem, hogy ebből mások is tanulnak, mert ha nem is gondolunk bele, hogy ez a hétköznapok része hát most itt az ideje, mivel valóban mindennapos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése