Üdvözlök mindenkit!

Reggel fotóztam és ez a látvány tárult elém.

Hétvégén ha tehetem elmegyek kattintgatni ide-oda. Végiggondoltam most is a jövőt és amit tennem kell, hogy elérjem a céljaimat. Ez az, amit utálok is meg nem is. Folyamatosan jár az agyam, hogy hogyan lehetne jobb, egyszerűbb, könnyebb. Sosem tudtam még egy napot sem úgy befejezni, hogy lazán, hanyagul élveztem volna, ahogyan azt kellene. Még a pihenőnapokon sem. Folyamatosan kattogok még amikor fotózok akkor is sokszor.

Mire is akarok kilyukadni? Arra, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon sok felől tapasztalom, hogy az általános nyugtalanság lepi el az emberek elméjét. Nem helyénvaló ez. Mi az oka annek, hogy nem tudunk kikapcsolni és élvezni a pillanatnyi nyugalmat? A magunk által gerjesztett feszült környezet. Igen, magunknak csináljuk a feszültséget, de nem közvetlen az x személy, hanem az emberiség. Mi tesszük a saját életünket pokollá. Az iskolával kezdődik és tart halálunk napjáig, hisz az iskola fontos, hogy jó munkahelyünk legyen. A munkahelyen utána hajtanak, félelemben tartanak, lenéznek és a rettegés felemészti sok ember testét is, hisz a legtöbb betegség a lelki eredetű. Nehéz elhinni, de az emberiség saját magát felemészti lassan. Nem tudok nektek mondani még egy ilyen fajt, amely saját maga ellen fordul.